Két új taggal bővül a Waberer’s igazgatósága

2017.04.24

BUDAPEST – A Waberer’s International Zrt. (Waberer’s) bejelentette, hogy Lajkó Ferenc, vezérigazgató és Erdélyi Barna, vezérigazgató-helyettes személyében két új taggal bővül a vállalat igazgatósága. A két új igazgatósági tag operatív szerepkörük megőrzése mellett látja el az új tisztséget.

A tavaly nyáron megválasztott, korábbi 5 fős igazgatóság ezzel 7 fősre bővül, és a mostani lépésnek köszönhetően ismét lesznek operatív tagja is a testületnek. A változástól még kiegyensúlyozottabb döntési mechanizmust vár a vállalat.

A Waberer’s-International Zrt. vezérigazgatója, Lajkó Ferenc a Hungarocamionnál és Volán Tefu Rt.-nél - mindkét cég a mai Waberer’s International Zrt. elődje - szerzett széleskörű tapasztalatot fuvarozási területen. Később, 2005-től, a két jogelőd összeolvadását követően különböző vezetői funkciókat töltött be a Waberer’s-nél kereskedelmi és fuvarozási operációs területen, és jelentős szerepet játszott a cégcsoport nemzetközi üzletágának kiépítésében. 2016 júliusi, vezérigazgatói kinevezését megelőzően, fuvarozási és szállítmányozási vezérigazgató helyettesként dolgozott a vállalatcsoportnál.

Erdélyi Barna több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik pénzügyi és a szállítmányozási területen. 2014-től gazdasági vezérigazgató-helyettes pozícióban vett részt a Waberer’s vezetésében, majd két évvel később, 2016-tól az általános vezérigazgató-helyettes pozícióra való felkérést elfogadva, immár új pozícióból irányítja a hozzá tartozó területeket.

###

A Waberer’s-ről
A Waberer’s International Zrt., Európa legnagyobb saját tulajdonú FTL (full truck load) közúti vontató flottát üzemeltető vállalata, valamint bevételét tekintve piacvezető Magyarországon a belföldi fuvarozás és komplex logisztikai szolgáltatások területén.
A vállalat ügyfelei részére optimális szállítmányozási és fuvarozási megoldásokat nyújt Európa-szerte. A Waberer’s 2 évesnél fiatalabb átlagéletkorú, több mint 3500 szerelvényből álló flottája 2016-ban mintegy 450 millió kilométert tett meg Európa útjain. A Waberer’s belföldi logisztikai kapacitásai meghaladják a 160 000 m2 korszerű raktárterületet, munkavállalóinak száma mintegy 6500 fő.

Sajtókapcsolatok:
Fanni Hegedűs
Account Manager, Grayling
Teréz krt. 46
Budapest 1066
T +36 1 266 78 33 | M +36 (20) 911 02 37
fanni.hegedus@grayling.com

Oldalunk a zavartalan működés érdekében sütiket (cookie) használ. Amennyiben bővebben szeretne erről olvasni kattintson a következő linkre: További információ Rendben