Megérkezett az idei 600. Schmitz Cargobull pótkocsi a Waberer’s-hez

2017.12.07.

Átadta a Schmitz Cargobull az utolsó pótkocsit a Waberer’s számára a 2017-ben megrendelt szériából, a hatszázadik Mega típusú eszköz leszállítását a két cég vezetői közösen ünnepelték a pótkocsigyártó németországi komplexumában.



Ünnepélyes keretek között vették át az idén aktuális megrendelésből a hatszázadik új Schmitz Cargobull pótkocsit a Waberer’s International Nyrt. képviselői a gyártó altenberge-i központjában. A lezárult beszerzés hozzájárult ahhoz, hogy továbbra is az egyik legmodernebb, legfiatalabb járműflottát üzemeltetheti a nemzetközi FTL fuvarozás piacvezető cége Európában.
A két vállalat hosszú évekre visszanyúló sikeres együttműködést tudhat maga mögött, melynek során a Waberer’s cégcsoport nemzetközi flottájában előkelő pozíciót foglaltak el a Schmitz Cargobull által gyártott eszközök.

A most meghirdetett tenderen széleskörű verseny zajlott, mely során a Schmitz ajánlata bizonyult legkedvezőbbnek. A 2017-es évben cserélt 600 darab pótkocsi a Waberer’s igényeinek megfelelő Mega típusú eszköz, melynek fele, azaz 300 darab intermodális, azaz kíséret nélküli vasúti szállításra és komp átkelésre is alkalmas. Emellett a gyártó korábbi megrendelésekből további 75 darab pótkocsit szállított le idén, valamint közel 30 hosszított hűtős, és további 5+5 egyedi specifikációjú hűtős eszközt ad át idén a Waberer’s-nek.

Lajkó Ferenc, a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatója a jövőre utalva kifejtette: „Stratégiánk fontos eleme, hogy az egyik legnagyobb és legmodernebb flottát üzemeltetjük Európában, ezért folytatni szeretnénk évről-évre a járműpark megújítását. Emellett folyamatosan keressük az innovációs lehetőségeket is, melyek a flotta gazdaságosabb üzemeltetését segíthetik, ezért a közeljövőben számos új technikai megoldást tervezünk kipróbálni, együttműködésben többek között a Schmitz Cargobullal.

Kolnhofer Bálint, a Schmitz Cargobull Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: „Legnagyobb ügyfelünkkel, a Waberer’s International Nyrt.-vel közösen a félpótkocsi szállítások mellett számos meghatározó projekten dolgozunk együtt. Nagy hangsúlyt fektetünk olyan megoldások kidolgozására és bevezetésére, amelyek az üzemeltetési költségeket csökkentik, ugyanakkor egyre magasabb szintű kontroll-rendszert visznek az irányításba. Ilyen pl. a telematika rendszer, amely ma már nem csak a fuvareszköz pozícióját adja meg, hanem áruvédelmet jelent és a félpótkocsi összes műszaki paraméterét feldolgozza, akár irodából vagy okostelefonról vezérelhető. Új termékeink közül kiemelném a „Power Curtain”-t, amely prototípusát a napokban adjuk át Waberer’s-nek és mutatjuk be megbízói részére.

A Waberer’s-ről
A WABERER’S a komplett rakományok (FTL) nemzetközi fuvarozásának piacvezető vállalata a saját flottával szolgáltatást nyújtó cégek szegmensében Európában, és az árbevétel alapján a legnagyobb logisztikai szolgáltató Magyarországon. A vállalat egész Európára kiterjedően nyújt optimális fuvarozási szolgáltatásokat ügyfelei számára. A Waberer’s átlagosan mintegy 2,6 év átlagéletkorú, több mint 4150 szerelvényből álló flottája 2017 első kilenc hónapjában mintegy 360 millió kilométert tett meg Európa útjain. A vállalat mintegy 7600 főt foglalkoztat, belföldi logisztikai kapacitásai közel 200.000 m2 korszerű raktárterületet jelentenek.

A Schmitz Cargobullról
A Schmitz Cargobull Európa piacvezető félpótkocsi és felépítmény-gyártó vállalata. Modern, innovatív gyáraiban évi közel 60 000 darab jármű hagyja el a gyártósorokat. Európa szerte 5700 munkavállalónak biztosít megélhetést. A társaság küldetése, hogy ügyfelei számára a lehető legkiválóbb minőségű szállító eszközöket gyártsa és ezen eszközök mellé magas színvonalú, minden igényt kielégítő, komplett szolgáltatáscsomagokat biztosítson egy kézből. A német anyavállalat magyar leányvállalata Bicskén található, ahol jól felkészült, ügyfélorientált szakmai csapat áll az ügyfelek rendelkezésére. A cégcsoport 2017-ben ünnepli fennállásának 125 éves évfordulóját.

Sajtókapcsolat

Némedi Krisztina
Marketing és PR vezető
Waberer’s International Nyrt.
nemedi.krisztina@waberers.com
+36 70 390 4997

Balogh Fruzsi
Ogilvy Public Relations
fruzsi.balogh@ogilvy.com
 +36 70 372 2777

 

Oldalunk a zavartalan működés érdekében sütiket (cookie) használ. Amennyiben bővebben szeretne erről olvasni kattintson a következő linkre: További információ Rendben