Meghosszabbította együttműködését a MOL Magyarország és a Waberer’s

2017.12.15

A Waberer’s és a MOL Magyarország két évvel meghosszabbította évtizedes együttműködését. A 2019. október végéig kötött, közel 100 millió liter üzemanyagra vonatkozó megállapodással a MOL Magyarország a Waberer’s legnagyobb magyarországi belföldi üzemanyag ellátója lett.

A Waberer’s és a MOL együttműködése 10 éves múltra tekint vissza. Ez idő alatt a MOL több mint 300 millió liter üzemanyagot szállított a nemzetközi fuvarozócég számára. Az együttműködés egyik fontos eleme volt, hogy a Waberer’s flottája részt vett a nagyméretű gépjárművek üzemanyag-megtakarítását elősegítő MOL XXL diesel üzemanyagok fejlesztésében. 2013-tól kezdve egyre növekvő arányban használták fel az új üzemanyagot, mára 98 százalék fölött tankolják az XXL Dieselt a társaság járművei.

A két cég közötti megállapodás 2019. október végéig szól, melynek keretében közel 100 millió liter MOL üzemanyagot tankolnak majd a Waberer’s kamionjai a telephelyeiken. A Waberer’s Csoport kiemelt figyelmet fordít a közúti szállítás okozta ökológiai lábnyom csökkentésére, ezért 2017 tavaszán bevezette üzemanyag-megtakarítási programját. Ennek támogatására a MOL minden eddiginél magasabb arányban szolgáltat XXL Dieselt a Waberer’s számára. Az XXL diesel alkalmazásával a nagy lökettérfogatú motoroknál - a gyakorlati tapasztalatok alapján - számottevő üzemanyag megtakarítás érhető el, ami hozzájárul az üzemeltetési költségek és a CO2 kibocsátás csökkentéséhez.

A szerződés ünnepélyes aláírásakor Erdélyi Barna, a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgató-helyettese elmondta: „Döntésünkben kiemelt jelentőséggel bírt a MOL Magyarország lokálisan elérhető nagy kapacitása és ebből következően a stabil, fennakadás nélküli ellátás, amit biztosítani tud. Mindezek együttesen jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a lehető legmagasabb színvonalon és a lehető legjobb hatékonysággal teljesítsük fuvarfeladatainkat. Az így biztosított időtakarékosság, továbbá a magasan képzett gépjárművezetői tudás és a korszerű járműpark pedig együttesen segítik a tevékenységünkből adódó környezeti terhelés csökkentését, ami üzleti stratégiánk meghatározó eleme.”

Huff Zsolt, a MOL Magyarország Downstream ügyvezető igazgatója kifejtette: „A Waberer’s a MOL legnagyobb végfelhasználó partnere, így fontos számunkra, hogy újabb 2 éves megállapodás keretében lehetünk beszállítója a hazai- és a nemzetközi fuvarozói piac meghatározó szereplőjének. Stratégiánkkal összhangban továbbra is arra törekszünk, hogy partnereink számára az első számú választást a MOL jelentse. Minden esetben ügyfeleink igényeit, magas színvonalú kiszolgálásukat helyezzük első helyre. Ügyfeleink mindig bízhatnak az általunk nyújtott minőségi szolgáltatásokban és magas minőségű termékeinkben, amit hűen tükröz a Waberer’s és a MOL Magyarország több, mint 10 éves együttműködése is.

 

A Waberer’s-ről
A WABERER’S a komplett rakományok (FTL) nemzetközi fuvarozásának piacvezető vállalata a saját flottával szolgáltatást nyújtó cégek szegmensében Európában, és az árbevétel alapján a legnagyobb logisztikai szolgáltató Magyarországon. A vállalat egész Európára kiterjedően nyújt optimális fuvarozási szolgáltatásokat ügyfelei számára. A Waberer’s átlagosan mintegy 2,6 év átlagéletkorú, több mint 4150 szerelvényből álló flottája 2017 első kilenc hónapjában mintegy 360 millió kilométert tett meg Európa útjain. A vállalat mintegy 7600 főt foglalkoztat, belföldi logisztikai kapacitásai közel 200.000 m2 korszerű raktárterületet jelentenek.

A MOL-csoportról
A MOL-csoport egy integrált, független, nemzetközi olaj- és gázipari vállalat, budapesti központtal, mely
25 000 fős nemzetközi- és dinamikus munkaerejével több, mint 30 országban van jelen és évszázados iparági múlttal rendelkezik. A MOL kutatási és termelési tevékenységét több mint 80 éves szénhidrogén-ipari tapasztalat támogatja. Jelenleg 8 országban végez kitermelési tevékenységet és 13 országban rendelkezik kutatási eszközökkel. A MOL-csoport négy finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet integrált ellátási lánc menedzsment keretében Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban, kiskereskedelmi hálózata pedig mintegy 2 000 töltőállomást számlál Közép- és Délkelet-Európa 10 országában.

Sajtókapcsolat

Némedi Krisztina
Marketing és PR vezető
Waberer’s International Nyrt.    
nemedi.krisztina@waberers.com
+36 70 390 4997             

Bacsur György
PR szakértő
MOL Magyarország
gbacsur@mol.hu
+36 20 943 8071

Balogh Fruzsi
Ogilvy Public Relations
fruzsi.balogh@ogilvy.com
+36 70 372 2777

 

Oldalunk a zavartalan működés érdekében sütiket (cookie) használ. Amennyiben bővebben szeretne erről olvasni kattintson a következő linkre: További információ Rendben